Eötvös Loránd Általános Iskola
és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Pályaorientációs nap az Eötvösben

Pedagógusainkkal fontosnak tartjuk, hogy minél színesebb program keretében bővítsük tanulóink tudását, ezáltal is segítsük pályaválasztásukat.

Ezért az 5. és 6. évfolyamos tanulókhoz hívtunk meg kamionvezetőt kamionostul, egyiptológust, szülőt, aki saját életpályájáról beszélt, állatorvost, mentőst. Jártunk a Lakatos út végén elhelyezkedő ipari udvarban is, ahol egy asztalos műhelyt, egy autószerelő műhelyt és egy autófényező műhelyt is meglátogathattunk. Olyan, foglalkozásukat szerető emberekkel találkozhattunk, akik sok hasznos üzenetet megfogalmazó, tartalmas előadást tartottak.

A 7-8. évfolyam osztályai a Szakmázz pályaválasztási kiállításon vettek részt a BOK Csarnokban, ahol érdeklődésüknek megfelelően válogathattak a középiskolák „kínálatából”.

Nagyszerűen sikerült a pályaorientációs napunk! Külön köszönöm azon kollégáim munkáját, aki vendégeket hívtak programunkra. Továbbá köszönöm vendégeinknek, Rideg Szabolcsnak, Petró Marcellnek, Jónás Beátának, Suti Endrének, Suti Viktóriának, és az N. A. Ratio Kft. munkatársainak, hogy közreműködésükkel emelték rendezvényünk színvonalát.

Reméljük, minden diákunk hallott vagy tanult valami olyat ezen a napon, ami a pályaválasztás terén megmozgatta fantáziáját, és élményekkel is gazdagította őt.

 

 

 

Peerné Baksa Gabriella

igazgatóhelyettes

 
 
 

Keresés